Sáfrány Norbert - Tükör/fény

 2009.11.05. 18:37

 És megtaláltam egy kissé beteg versemet is és nem csak azért mert betegen írtam:

2007 - es:

Kósza vágyak éjjelén
nem jut szememre álom.
Én vagyok; egyedül csak én
ki a helyemet nem találom.

Függöny lebben, hűvös a szellő,
megérinti arcom.
Odakinn kopog a nyári eső,
s én itt benn vívom harcom.

Csak én vagyok egyedül,
ki ma egyedül vagyok;
ki az életbe menekült,
bár lenne most halott.

Kit a holnap szült,
de tegnap temették a csillagok.
Hajam fakó, bőröm őszült,
parazsamba porladok.

Aki túl sokat tudott,
de kevés volt a hely,
mert ennyi gondolatot
nem bír el egy fej.

Kinek túl lassú a toll,
mert úgy pörög az agy.
Ég a tinta – zakatol;
a szó mégis ajkamhoz fagy.

Kinek nincsen már otthona,
szinte önmagában él.
Aki nem ijedt semmitől soha,
most önmagától fél.

Lassul a szív, remeg a kéz,
magához ölel most a sötét.
Nem lát a szem, semmibe néz…
Kopp – kopp. – ütöm koporsóm szögét.

Zihál a test, érint a láz.
Túl nagy a köd, nincs levegő.
Tort ül most a halotti gyász,
temetnek, s mégis oly kihalt a temető.

 


Már ott van a fény, ahol ébred a láng,
ahol lüktet az ér, nyílik a virág.
Még sincs aki véd, most mindenki bánt.
Ellenem fordult e saját világ.

És nem jön a szó, mely bármit ígér,
mitől dobbant a szív, most sírba kísér.
Már nincs ki ölne egy csepp csókodért,
ki mindent adna egy mosolyodért.

Az út melyen jártál, már rég elporladt.
Nincs ki kövessen, nincs aki véd.
Ajkadon kosz, ahogy arcod hull a porba,
utolér a tűz, lángol a vér.

Most jön a fájdalom: megfagy a vér,
ez a szorítás még enni kér.
A múlt a szádban, mint száraz kenyér,
ott van de jól tudod semmit sem ér.

Szemedben bújik oly sok emlék,
túl szép a tegnap, fáj most így.
Egy ember ki már nem leli helyét,
hatalmas szakadék, nincs fölötte híd.

Túl mély a seb, nem alvad a vér,
nem forr a szív – ezer darab.
Az éj szava lassan fülemhez ér:
„Neked most már ez marad.”

Pók fonta háló; mit tesz a tűz?
- láng nyeli el minden könnyemet.
Minden vad, most engem űz;
játszunk: én és a képzelet.

Szél hordta sírhalom az ablak előtt,
nem alszom, mert hazugak az álmok.
Képzeletem szól: a csata eldőlt;
de én azért tovább játszom.

 


Megállt a füst a falak között,
terjed a dohány, s a vér szaga.
Bujdosik most az üldözött,
s még oly hosszú az éjszaka.

Nagy teher a gondolat, nehéz a súly,
sokan vagyok én, mégis egyedül.
Néhány könnycsepp a szemembe bújt,
tudatom maga elöl menekül.

De tervez a vágy, s bár nem tudja miért,
a tegnapból a holnap semmit sem ért.
Mutatnám mosolyom, nincs már kiért,
átjár a szag – érzem a vért.

Izzad a tenyér, megremeg a test;
tetszik a magány, mégis sárba dönt.
Nagy zaj a csend – búcsúest –
egy elképzelt pincér pezsgőt önt.

Nincs itt senki – de tombol a nép.
Kivégzés van – még, még, még!
Látni akarják hulló fejét,
annak ki nekik adta mindenét.

Bukott királynak nem jár kereszt,
kinek nincs feje, minek a korona?
Csak egy gondolat mi nem ereszt:
menny vagy pokol lesz az otthona?

Várkapun lóg már most a feje,
a tömeg kiáltja ott a helye.
Nincs utódja, hisz nem volt neje,
a népé lesz így semmije.

Testéből csak úgy csobban a vér,
rohan a nép egy nagy serlegért.
Nagy lakoma, melyből mindenki kér,
isznak is bőven, amennyi csak beléjük fér.

Édes az íze, nem keserű,
ajkukon hűl minden cseppje.
Szárnyra kapott most két keselyű,
s ránehezednek az elbukott testre.

 

Hirtelen csendben a kapun fordul a fej,
nagy nehezen, de pislog a szem.
Jó a kilátás, páholy a hely:
nézem, ahogy meghalni igyekszem.

Nagy robajjal rám ront a fény,
ülünk az asztalnál én és én.
Néha elhiszem, hogy van még remény,
s csak megragadtam a híd közepén.

Érzem a kávé most szívembe mar,
nem kér a szám, de a test inni akar.
A képzeletem, most összekavar,
hajtson a vágy, vagy fedjen avar.


Homlokomon gyöngyöző víz,
rugdos a láz, földbe tipor.
Számban ez a furcsa íz,
lassan leteszem a tollat – de mikor?

Még versenyre hívom a képzeletet,
mert úgy érzem, hogy én vezetek,
Én élvezem azt, hogy lassul a szív,
hogy butul az agy, hogy a semmibe hív.

Hogy én vagyok én, és mégsem vagyok,
hogy melegem van, s közben majd megfagyok.
Hogy fárad a szem, de éber a tudat,
hogy áll a szél, de arcomba csap a huzat.

Hogy szótlan a sötét, nincsen szava,
mégis hallom mit kíván.
Ahogy engem akar az éjszaka,
de tudja túl erős az imám.

Most látni csak, hogy mi mennyit ér,
ilyenkor létezik a lélek.
Élni, s halni hajt a vér,
mindkettőtől, s egyiktől sem félek.

Menyasszony nélkül, mit ér a nász?
s halott nélkül mit ér a gyász?
Nem tudod pontosan mire is vágysz:
ölelj vagy ölj meg! - csak erre vársz.


Csábít a föld, s hívnak a csillagok.
/ az is döntés, ha nem döntök/
Szép kis álom: csillagom fenn ragyog,
ha közben most teszik rám a rönköt.

S ha múlik a félelem, múlik a vágy,
nem vár a sír, a hitvesi ágy.
Ha nincs többé sötét, minek a fény?
Fájdalom nélkül, minek remény?

Ha az enyém vagy, érted hogy harcolok?
Ha itt vagy, szívem ki után dobog?
Néha talán tényleg én élvezem, ha fáj.
Nem vagyok egyedül – hű cimborám a magány.

Ha nem vagyok éhes, minek a száj?
Ha nem csábítasz, minek a báj?
Fegyverek nélkül nincs háború,
ha mindenünk lenne: miért álmodunk?

Minek a képzelet, ha nincs mivel játssz?
Miért a szenvedély, ha nincs mire vágysz?
Minek a toll, ha nincsenek szavak,
s minek a holnap, ha a tegnapban ragadsz?

Egyszer elbukom én is, mint minden nagy király,
síromra telepszik sas, keselyű, sirály.
S ha nem érdekelne az élet után mi vár,
talán nem is vinne magával a halál.

Elvenném tőle pallosát, a kaszát,
bérelnék neki egy hegyvidéki tanyát.
Adnék neki kaszálási tippeket,
munkálkodjon ott, nekünk hagyja meg az életet.

Kósza vágyak éjjelén,
nem jutott szememre álom.
Zártkörű volt e rendezvény,
s egy hang sem jött ki számon.

Nagy játszma volt ez,
melyből győztesként(?) jöttem ki én.
Sakkoztak velem
a képzelet, s az egyedüllét.

 

Most mégis oly nehéz, hiszen vár a munka.
„Ébredni” kell, indulni utamra.
De megremeg a testem, hisz megfáradt a szem,
még játszani akar a képzeletem.

Mégis csak én vagyok egyedül,
ki ma egyedül vagyok.
Ki az életbe menekült,
s így vált tetszhalott.

Sáfrány Norbert
 

Címkék: beteg 2007

A bejegyzés trackback címe:

https://tollbamondo.blog.hu/api/trackback/id/tr891503126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.