Csorbul a kés nyele,
torkomba se szel bele.
Hogy lészen így halál,
ha csorbítást inhalál.

Szívemnek szeglete,
ott vagy te elrejtve.
Itt leszel jól tudom,
de éreztem megbukom.

Nem látom arcodat.
Már ócska kis karcolat
vagyok emlékkönyvedben,
férfiként megkönnyeztem.

Kezed se nyújtsd felém.
Nyugodtan rúgj belém,
mert szeretni mertelek.
Akkor is szívembe rejtelek.

 

Címkék: szerelem magány végállomás

A bejegyzés trackback címe:

https://tollbamondo.blog.hu/api/trackback/id/tr271748328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cyca (törölt) 2010.02.11. 05:19:42

Elszorult a torkom, amikor olvastam és bizony bőgtem...
Azon gondolkodom miért került fel pont ez a vers ma hajnalban ide?...
Furcsa, egy idegen "megfogalmazta" azt ami hetek óta az agyamba, lelkemben kavarog!
Gyönyörú vers, kár hogy számomra aktualitása van...!
Gratulálok! Ezentúl olvasód leszek!

safranyn · http://filmsor.net 2010.02.11. 10:54:44

@Cyca: egyrészt sajnálom, hogy magadra találtál a verseben, másrészt örülök, ha olvasol.

erzsbet (törölt) 2010.04.08. 22:21:11

A sors ismétli önmagát ,látod téged a szomorúak megtalálnak ,és mit gondolsz ha fáj a szív miért szereti a verset sokkal jobban mint mások ,ezt már megfigyeltem . De jó hogy vagy ,szép vagy, és köszönet érte. Nos jó éjt ,ja most nem vagyok szomorú ,úgy nagyon nem ,de még érzem .De félelmetes ez a dolog ,igen.