Hová tűntek a szavaid,
hová lett a tűz…
már nem ölelhetnek karjaid,
az élet mocskos játékot űz.

Hová lettek a csókjaid,
hová veszett a fény a szemedből?
Én így nem bírok élni holnapig,
hisz minden perc lassan öl.

Nem kérem így a holnapot,
hiszen minden holnap fáj.
Ha tehetném elásnám a tegnapot,
de kihalna tőle a táj.

És oly furcsa lett a tél szaga,
nélküled meghalt a szél –
s azt suttogja e táj szava
emlékünk örökké benne él…

Sáfrány Norbert
 

 

Címkék: fájdalom szerelem magány ami bennem él

A bejegyzés trackback címe:

https://tollbamondo.blog.hu/api/trackback/id/tr612136370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.